Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jelenések - Füst Milán

2009.07.29

Jelenések – FÜST MILÁN

 

A vénség megkísértése

 
                              Molnár Edit fotója alá
 
Nincs vigasz, de zörgetsz mégis,
csülköt falva ragadt vér is,
bűn is hozzád; csahol az eb,
fogad kihull, mélyül a seb
(volt-e nálad türelmesebb?)
 
Patasújtott sivár fejed –
gőzölögsz, bár nyálkás lelet
vagy, s ótvaros velő, reves
hártya leszel. Üres tegez;
hűség helyett halál erez.
 
Szeméremdomb harmatnedvét
eszméletlen szívtad nemrég,
dúltad emlők dús gerezdjét;
rojtos erkölcstől okádó
Balassi-vér, botránybáró.
 
Asszonyfalóból (szent való!):
korhadt, kiebrudált faló –
latorkert zajos zsiványa,
lemeztelenített, sárba
süllyedt. Iszony férfi-vára.
 
 
 
A sólyomréten át
 

            „és egyszerre lakod mind a négy sarka megindul”

                                                                   (Vörösmarty)

 
amire nem emlékszel
vagy nem akarsz
emlékezni a sólyomréten át
klasszikus szimptomák
 
a rég beomlott tetejű
udvarház a mohás igék
a hosszúfarkú citromsármányt
rejtő tarló a cickány rágás-
nyoma a rovarok páncélján
– minden kódolva testem préda
májam préda a gondolatok
könyvtárta is iszapos hallgatás
mint árvizek után s a gyermek-
korod is végképp
 
 
                  
Dracu la Ureche
 
Ahogy öregszem, elrémülten látom*
 

                        (Füst Milán fordítójaként ajánlom

                              mindenkinek és senkinek)

 
az időt én magammal hoztam belső
konstrukció a kijátszottnak
megalázottaknak vigasztaló
 
nyugodt tűz mellett virradatra
váró idő a kiismerhetetlen
szürkület alaktalant játszó
ideje s vele ellentétben
vagy párhuzamban a fölismerésé –
 
az unatkozás kínos-ostoba
arcát mutató idő ám mihelyt
ijedt rágcsálóból ragadozóvá
válsz: cinikus fölénnyel tüntető
 
kerítő idő mely az ürességre
kanyarít fejfedőt (habár a felhő-
sipka nem annyira luciferi
s nem is elszánt /trapéz/mutatványokra
ingerlő mint inkább nevettető
Harlekin-fejre illik)
 
hát a kétségbeejtő – egy életen át
szeszélyek labirintusába
hurcoló idő s a hordalékától
eldugult szerveké s lelkiismereté(?)
az örökléttel való titkos
kacérkodásban társaddá szegődő
majd önteltségedtől nevetőgörcsbe
átcsapó s hisztériás bosszú-
szomjától bumeránggá válva
öngyilkosságba kergető(?)
 
és ki ne felejtődjék a ragadozó
IDŐ – a találkozás egy fatális
asszonnyal(!) nem Pallasz Athéné
 
(kérdés: jól elsáncoltam-e magam?
ha képzeletemben anyatigris köröz)
 

* Robert Lowell: Az elveszett dallam

 
 
 
                      F.M.-apokrif
 
Mit érsz ó hegyem-völgyem
ha már csak terhes emlékezetem
/ki/árulásától vidul fel hölgyem.
 
Meguntam az egymást támasztó (vedlő-
hernyó-szagú) bábuk tülekedését
meguntam a lelkiismeret-
hiány kurjongatásait. Csupa kétség
eliramlott a hit (csak a halált
ne még!) A mindig gazdára talált
csaholó csürhe harapásai után
zuhogatnak reám
angyalszárnyak is Uram.
 
Hamvába hull a hús
aláhullnak a jéghegyek
és e borús
bolygó unos-untalan
magában didereg.
 
 
                                                  
A fel nem támadás esélye
 
Véstem bármennyit véshetem
nem látok ki a réseken
görög fény Homér-tengerár
kalmár-kor boltja ha bezár
űzhetem a nyomát is
 
zsoltár zsolozsma csatazaj
imádkozó vad sáskaraj
lángész spermáját vért velőt
faló istenek szajha nők –
Óriás Faló s fallosz
 
bomba katakomba-erő
szellemjárással üzenő
borostás Budha-alagút
(kamikaze-megkúrta lyuk)
tudattalanban vájkál:
 
Freud Faust vagy valaki más
hamubasült erkölcs tudás
mennyben elsüllyedt űrhajó
kataklizma a rossz a jó
halált hazudó élet
 
a Nap még feljön valahol
de az Északi-sark alól
elolvadt mindenség hava
zúdulva örökre maga
alá temethet minket
 
 
 

           Profán zsoltár

 

                         a százhúsz éves Füst Milán emlékének

 
Bocsásd alá/bb/ fellegtelen eged
bocsásd meg gyümölcseink férgeit
a rabnak ha magát szabadnak
érzi s a társtalannak is Uram
hogy áhítozni mer
bocsásd meg a virrasztást annak
akit elkerül a siker
 
s életünknek hogy egyetlen futam.
 

2008. július