Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Józsa István: Józsa István: Párhuzamos szövegvilágok (A nevető ló mint rejtély)

2011.12.11

Párhuzamos szövegvilágok

 

''Esszék'' -- mondja a kötet alcíme, és olyan szövegek következnek, amelyek regényekkel, versekkel, színművekkel párhuzamosan íródtak. Vagyis ugyanannak az életműnek újabb arculatát rajzolják. Lászlóffy Csaba prózaíró, költő, műfordító, színpadi szerző szépen alakuló életműve újabb arculatát. ''A nevető ló mint rejtély'' című kötete* 1978-2OO8 között íródott szövegeket tartalmaz.
Mikor a gondolat mintegy hozza magával a műfajt, hogyan is kellene megírni. Mikor nem a prózaíró gondolatgazdag prózájába kívánnkozik, nem is versbe vagy színműbe. Hát akkor... esszébe vagy tanulmányba... Nyilván. Melyik az a műfaj, műnem, ahol Lászlóffy Csaba nem próbálta ki irodalmi tehetségét? Mindenütt bizonyított. Ezúttal is alkotó ember, nem létező, előzetes szabályokat, törvényeket tart be, hanem megalkotja a maga törvényeit. Ismert ugyanis egy klasszicizálódott esszé-hangnem, a szöveg könnyed - ''áttetsző'', mondta találóan Kozma Dezső -, ugyanakkor mély. Klasszikus példája Montaigne, Emerson, Eliade -- ''A konkrét boldogságról'', ''Legyünk nevetségesek'', ''Az ifjúságról és öregségről'' -, vagy Borges - ''A tangó története''. Ugyanakkor századokon át mind a mai napig nagy az esszé értelmezhetőségi tere. Különben is, a 2O. századtól a műfaji meghatározások... Einstein három cikkét szokták emlegetni - legyen világos, negyven oldalas tanulmányokról van szó, tulajdonképpen három államvizsgát megírt, méghozzá milyet, nem az illető év nagy teljesítménye volt, hanem tudománya több évezredes történetében fordulópont. A három cikk. Elsőre pár centis újságcikkre gondol az ember. Tanulmányok. Lászlóffy Csaba esszészövegei gondolatkísérletek, sok esetben állomások kiérlelt műalkotás felé. A tízsoros regény labirintusa.
Ezekkel a gondolatokkal forgatom a könyvet. Kezdettől az ismert abszurd hangvétel a megragadó, Vilcsek Béla ''Magyar abszurd'' címmel írt Lászlóffy Csabáról. Nahát most azt a folyamatot követjük, ahogy író, költő tolla alatt sajátos esszé születik. Panoptikum épül.
''Csak esszé'' - mondja Gyímesi Éva, és a tanulmányra esküszik. Szépemlékű Szabó Zoltán szerint tulajdonképpen nem lehet összehasonlítani őket, egyik sem több, sem kevesebb a másiknál, hanem más. Szilágyi Júlia szerint: az esszé művészi igénnyel magyaráz. - Nos, tanulmányt írni formailag, műfajilag könnyű, maga a tudományos információ, jegyzetelési technikáink vannak -- most az amerikai a divatos -, mindez tanulható és tanítható. Az esszé már nem, annak már titka van. Az esszé már a poézissel rokon, szépirodalmi műalkotás, ugyanakkor tudományos hozadéka van. Lászlóffy Csaba szövegei esetében rég enciklopédikus tudást emlegetnek a kritikák.
Többször leírtam már Lászlóffy Csabáról, hogy nagy energiával dolgozva igyekszik utolérni a gondolatait beszédben is, méghozzá részletekbe menően. Lehetetlen próbálkozásnak tűnik: írásban is. Volt regény - hány? -, volt vers - hány is? -, most itt a többi gondolat, amelyeket nem hagyott tovatűnni a szerző. A szövegeknek mint tudományos teljesítményeknek a spektruma nagyon széles. Alkalmi gondolat, mely ugyanakkor az alkotó képzelet pályaudvaraként működik, reflexió saját művekre, a saját munkájára, irodalomtörténeti vademecum, filozófiatörténeti séta, soliloquimok, magánbeszélgetések szűkebb és tágabb világa történelméről. És a panoptikumban további részlegek következnek. Úgy istenigazából akkor szólhatnánk az egyes szövegekről, ha párhuzamosan az akkor született műveket is szem előtt tartanánk. Lászlóffy Csaba, az író, a költő, a műfordító, a színpadi szerző műve az esszékkel teljes, a fölöttes, tervező, ellenőrző, folyamatosan értékelő elvi szint ismeretével teljes. A kötet szerkesztésében, a szövegek csoportosításában az érett alkotó számvetése tükröződik. Az út a Semmiig - a gondolat folyamatosan jelen van az életműben, külön téma lehetne.
Tény az, hogy Lászlóffy Csaba nagy energiával folytatja munkáját.
 

Helikon, 2010. július 10.