Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mily világ lészen?

2009.07.29

M I L Y    V I L Á G    L É S Z E N ?

                                      (egyfelvonásos változat)
 
 
 
          Személyek
 

II. RÁKÓCZI FERENC, a szabadságharc vezetője, Erdély választott fejedelme

CHARLOTTE‑AMALIE hercegnő, Rákóczi felesége

BERCSÉNYI MIKLÓS gróf, a kuruc seregek főgenerálisa

VAN HAMEL BRUYNINX, bécsi holland követ, békeközvetítő

GEORGE STEPNEY, bécsi angol követ, békeközvetítő

KÁROLYI SÁNDOR báró, kuruc tábornok

FORGÁCH SIMON báró, kuruc tábornok

PRÉNYINÉ

FIATAL TALPAS

 
 
 
 
 
 
 
I. Kép
 

          A fejedelem rezidenciája. Újvár. 1706 júniusa.

A belső szín sárgás fénykörében néhány fontosabb díszletjelzés: az asztalon és a székeken kívül esetleg színes szőnyegek; pergamenbe kötött könyvek; a falon Rákóczi‑címer, fegyverek, térképek; Pro patria el libertate feliratú piros‑fehér sávos kuruc zászló. Az asztalon tekercsek, ezüst gyertyatartók, tálak, kancső, kupák. Vagy ezek esetleg külön: a feljegyzésekben szereplő különleges tálalón, melynek „ékessége egy sor tokaji borospalack és néhány nagy metszett kristályserleg”.

Rákóczi vörös bársonyszékében ül, levelet ír s pecsétel. Az előtérben a holland Bruininx és az angol Stepney ­ – a meditátor urak; narrátorokként ők kezdik.

 

BRUNINX Virradat előtt kelő ember. Leveleket ír, hadiparancsokat... Mire megjön a reggel, már kurírok nyargalnak pecsétes utasításaival.

STEPNEY Rövid pihenés gyanánt megnézi a lovak korai járatását.

BRUYNINX Azután ­– ebben az órában ­– következnek az audienciák. Hosszasan tárgyal a hadi s pénzügyekről, a mezei munkáról...

STEPNEY Ma azonban különleges deputációkat lát vendégül. Negyedórával ezelőtt nyújtották be hozzá kérelmeiket az erdélyi konföderáció küldöttei. A rendeké, melyek ­– csaknem két esztendeje már ­– fejedelmükké választották Gyulafehérvárott.

BRUYNINX (Stepneyhez) Emlékeztetni szeretném önt. (Levelet keres elő, hivatalos  hangnemben olvassa.) Johann Wenzel Wratislaw gróf, cseh kancellár, mint a Nagyszombatban felújított béketárgyalások megbízottja – Sir George Stepneyhez, a Brit Királynő Őfelsége követéhez: »A birodalom új császára, Őfelsége I. József nem egyezhet bele az erdélyi követek ily elnevezésébe. Elismerni őket a Konföderáció, azaz az Erdélyi rendek képviselőinek annyit jelentene, mint elismerni Rákóczi fejedelemmé választását. Ezért hát Önöknek is meghagyatik, hogy tartanák magukat velük szemben szigorúan az erdélyi elégedetlenek megbízottjai megjelöléshez...Vienna. Június 4. 1706.«“

STEPNEY Igen‑igen, csakhogy arról sem szabad megfeledkezni, amit a Miskolcon tartott magyar szenátusi ülés I. Lipót császár halála után kimondott: hogy a béke feltételének tartja Erdély függetlenségét, valamint az 1687‑es törvények, vagyis a Habsburg‑ház örökös királyságának feladását. Az udvar mindez ideig nem adott határozott választ. (Megindul az előtér elsötétített része felé.)

 

Charlotte‑Amalie hercegnő, Rákóczi felesége viharzik be a színre. Beteges, gyenge idegzetű nő, kísérteteket lát ­– látomásaiban megpillantotta azt a szobát is, amelyikben később meghalt.

Rákóczi felugrik székéből, esetlenül tárja szét két karját, várván, hogy felesége a mellére boruljon. A hercegnő azonban halk sikolyt hallatva fejéhez kap, majd a tálalóhoz libegve bort tölt magának egy kristályserlegbe, s mohón felhajtja.

 

BRUYNINX (a belső szín felé pillant; Stepney utolsó szavaira, folytatólagosan) Vajon mennyit sejt az udvar álláspontjáról a fejedelem felesége, akit éppen a cseh kancellártól kísértetve engedtek el látogatóba férjéhez, egyesek szerint a kiegyezés reményében, mások hite szerint: titkos cselszövések érdekében?!... (Tűnődve indul meg s  távozik Stepney után.)

 

CHARLOTTE‑AMALIE HERCEGNŐ (kényeskedő hangon, Rákóczihoz) Oh, ez a tűrhetetlen migrén! Álmomból is felzavart... Még szerencse, mert szörnyűt álmodtam. Térdig sárba süppedve vonszoltam magam (ujjai végigfutnak Rákóczi halántékén) kétszeresen‑álomhercegem véres palástjába kapaszkodva. (Ajka undort fejez ki; kényeskedve.) Azon a barbár földön.

RÁKÓCZI (elmosolyodik) Charlotte hercegnőm folyton‑folyvást Erdéllyel rémítgeti magát?! (Át akarja karolni feleségét, de a hercegnő ellebben a közeléből, majd váratlanul szembefordulva vele, számonkérőn.)         

CHARLOTTE‑AMALIE Tudni akarja, hogy miért neveztem kétszeresen álomhercegnek?!... Mert öt éve már csak álmaimban létezik. (Elérzékenyülve könnyezni kezd.) Amióta segítettem megszöktetni a bécsújhelyi tömlöcből, azóta nem volt reám kíváncsi! Hát a gyermekeire?!... (Rákóczi tehetetlen mozdulatot tesz, majd gyöngéden érinti meg az asszony haját. A hercegnő felfedve tenyerébe temetett arcát, dacosan veti föl fejét.) Várjon, ne öleljen, még nem mondtam végig! Azért is álomherceg, mert szakadék fölött táncol egy sóárus vagy épp egy útonálló keze által kifeszített egy‑szál madzagán a hiú reménykedésnek. Bécsben hányszor hallottam délibáblovagnak csúfolni a magyar urakat!

RÁKÓCZI (elhúzódik tőle, kesernyés gúnnyal) És most ősi kiváltságokat és címeket birtokoló férjéről kell ugyanazt hallania! Egy Princeps Franciscus Secundus Rakocziról, nemde?!

CHARLOTTE‑AMALIE (heves büszkeséggel) Aki Munkács és Makovica hercege, Sárospatak, Tokaj, Nagysáros, Zboró, Regéc, Ecsed, Somlyó, Lednice, Szerencs, Ónod ésatöbbi örökös ura! Emlékezzék rá: hónapokig tartó nászutunk során sem tudtuk bejárni örökölt jószágait!... Mi akar hát még?!

RÁKÓCZI (feláll, a meggyőződés halk méltóságával) Erdély választott fejedelme vagyok. Nem Princeps Franciscusként emlegetnek ott, hanem II. Rákóczi Ferenc gyanánt.

CHARLOTTE‑AMALIE (gonoszul felkacag) Mit képzel, meddig fog tudni még szembeszállni egy uralkodóval?!... Wratislaw gróf útközben bizalmasan közölte velem, hogy a császár sohasem fogja tűrni Rákóczi herceg Erdélyben való megmaradását, semmi szín alatt sem mond le leggazdagabb birtokáról. (Rákóczi közben bort tölt magának, ajkához emeli a kupát, mielőtt inna, szólni akar. A hercegnő hirtelen görcsösen ragadja meg a kupát tartó kezet.) Kérem, hallgasson végig! De előbb töltsön még... folyton szomjas vagyok. (Kikapja férje kezéből a kupát, és fenékig üríti.) Az ifjú József ­– ne ítélkezzék róla elhamarkodottan s elfogultan ­– más mint az az agyalágyult Lipót volt. Mindenekelőtt: rokonszenvvel viseltetik a Rákócziak iránt.

RÁKÓCZI (sétálni kezd, mint aki hagyja magát meggyőzni) Ó, ennek tüntetőleg számtalan jelét adta... Ő maga ajánlotta fel, hogy kegyeskedik hozzám engedni, látogatóba, fogva tartott feleségemet...

CHARLOTTE‑AMALIE (kacér ragyogással) S lám, itt vagyok! (Könnyed, elegáns mozdulattal veti magát a veres bársonyszékbe.) A vadászaton oldalvást ültem a lovon, mégis érzem ülés közben a csontjaimat. Szerencsére ez a bársonyszék (megcirógatja a karfáját) végtelenül kényelmes. (Ujjongva.) Különben a tegnapi nap csodálatos volt. Mit szól kísérőim társalgáshoz (hatásos akar lenni) és parádés vadászvirtusához?

RÁKÓCZI A való virtus rühelli a ceremóniát.

CHARLOTTE‑AMALIE Ah, mily nyersen fogalmaz! Vagy talán akképpen is érez, amióta fejest ugrott ebbe a valamikor csak aljanéptől exerceált sok, irtóztató durvaságba?!... Csak el ne merüljön a mértéktelen szenvedélyek mocsarába! (Felugrik ültéből; behízelgő hangon a férfihoz bújva ­– újabb kísérlet) Akárcsak a Rimmelfort utcai palotánkban, melyet nővére, Aspremont grófné bocsátott nagylelkűen rendelkezésünkre titokban kötött házasságunk után!... (Valóságos áhítattal.) Ó, Bécs!

RÁKÓCZI (kijózanító hangon) Ó, Bécs. Ahol egybekelésünk első napjaiban Lipót császár szobafogságra ítélt, amiért az ő tudtán kívül mertünk egymásba szeretni.

CHARLOTTTE‑AMALIE (könnyed legyintéssel) De utána!... A gondtalan mulatozások, az erdei séták, a délutáni vendégeskedés... és esténként a színházban eltöltött meghitt órák!... (Rákóczi kibontakozva a női karok öleléséből, megkönnyebbülten veszi kézbe a lúdtollat. A hercegnő lágy, nosztalgikus hangjából kétségbeesett erőlködés lesz.) Egész éjszakákat végigkártyázott, s hercegnők, grófnők szívét hódította meg egycsapásra szellemes, élcelődő szóáradatával!...

RÁKÓCZI Húszéves koromnak el nem követett bűneit is szánom‑bánom.

CHARLOTTE‑AMALIE (közel megy hozzá) Térjen meg hozzánk. Örvendező rokonsága, bécsi barátai és hódolói körébe, s az én ölelő karjaimba! (Átöleli a merev férfifejet.)

RÁKÓCZI (fölnéz; pillanatnyi csend után nemet int fejével) Lehetetlent kíván tőlem, kedves Charlotte.

CHARLOTTE‑AMALIE (elengedi férje nyakát, s mint akinek csak most villan eszébe, erőltetett könnyedséggel) Még nem ismeri József császár nagylelkűségét. Az nem sokat mond, hogy én itt vagyok, hisz két fiunk ezalatt Bécsben őriztetik. De ahhoz mit szól, hogy konkrét ajánlatott tett: Erdély ellenében kész tüstént olyan német fejedelemséget adni nekünk, mely a birodalmi gyűlésen való szavazatra is feljogosítja mindeddig csak hercegnek titulált férjemet! (Látva, hogy Rákóczi csendes kétkedéssel mosolyog.) Nem hiszi?... Ezt nemcsak Wratislaw gróf útján ígérte (levelet vesz elő), e nekem címzett levélben is olvasható a példa nélkül való ajánlat...Jobban mondva: az ajánlatok. (Férje kezébe adja a levelet. Rákóczi lassan bontja ki, de a hercegnő a férfi karjába kapaszkodva, türelmetlenül, hangosan kezdi olvasni.) „Először: felajánljuk a lichtenbergi őrgrófságot Felső‑Pfalzban, amely a bajor választófejedelem száműzésével megürült...”

RÁKÓCZI Nem mondom, ízléses ajánlat.

CHARLOTTE‑AMALIE (tovább olvassa) „Másodszor...az Ouderprach‑uradalmat

, csehországi birtokaink legtekintélyesebb részét...” (Izgatottan.) Wratislaw gróf mint cseh kancellár valósággal irigykedve említette e második ajánlatot!... De ha ez nem felelne meg valamilyen okból kifolyólag (belepillant a levélbe), ura lehet a burgaui őrgrófságnak! (Keze megérinti a fejedelmi szék bársonyát, erőltetett kedélyességgel.) E veres bársonyszék is méltó magasságban tündökölhet legalább.

 

                Hosszabb csend; a hercegnő várakozással tekint férjére.

 

RÁKÓCZI (feláll, séta közben távolodva feleségétől) Megengedem, hogy a császár mindenen ajánlatai teljesen egyeznének házam és személyem érdekeivel. Csakhogy én sohasem tekintettem követendő célnak családom minden áron való emelését. a háborút egyedül hazám szabadságáért kezdtem el, mert születésem ide köt. S ezen kapocs most még szorosabbá lett háládatosságom által, amellyel mindazoknak tartozom, kik földjük kormányzásának gyeplőit kezembe adták...

CHARLOTTE‑AMALIE (megbántottan) Úgy?! Szóval a családja nem számít! A felesége, egy hehssen‑rheinfelsi hercegnő, akivel szemben valamikor arra kötelezte magát, hogy (mint a bemagolt leckét mondja) udvarommal együtt úriasan eltart s életem fogytáig minden évben kétezer tallért biztosít részemre?! (Fenyegetően.) Udvarom, tudva levő, harminc szolgából és húsz lóból áll. Csak az abrak többe kerül, mint ennek a sok körülöttünk lebzselő rongyosnak a moslékra valója!...

RÁKÓCZI (kimért udvariassággal) Ami módunkban áll, továbbra is megtesszük a hercegnő szolgáinak és lovainak abrakolása érdekében. De ugye kegyeskedik megérteni, hogy az említett rongyosok is élőlények, s ha gyomruk kevésbé kényes is, mint a hercegi hintóba fogott lovaké, lelkük már kész finnyásan félretolni a szolganépség elé tett maradékot.

CHARLOTTE‑AMALIE (elképedve roskad le a székbe) Nem értem!... E hirtelen változás! Ez már nem az én szabadon szárnyaló álomhercegem...

RÁKÓCZI Valóban nem, Charlotte. Nagyon is földközelben lehet csak megérteni az Esze Tamások igazságát.

CHARLOTTE‑AMALIE Az egyik félelmetes fosztogató?! Láttam a gúnyrajzát egy bécsi falragaszon.

RÁKÓCZI Most én kérem, hogy ne szakítson félbe. (Felalá járkálva.) Szakadék szélén álltam valóban. Tudja, mikor vettem észre? Midőn felemlegetett nászutunkat tettük. Ugyanaz fogadott Nagysároson, Regécen, Sárospatakon, Tarcalon, Hernád‑Németiben, a bihari Pocsajban, Székelyhidán és Diószegen, a gömöri Serkén ­– és sorolhatnám még – valamennyi jószágomon. Jobbágyaink, a súlyos katonai terhektől és beszállásolásoktól nyomorítva, annyira lerongylódtak, hogy sokan közülük földönfutásra adták fejüket. S a hon maradt nép, mely fogadásomra egybegyűlt, elijedve csodálkozék azon, hogy ura, Nagyságos Rákóczi Ferenc szinte egészen elfelejtette anyanyelvét, s idegen köntösben ámítja magát...

(Bort tölt, iszik.) Azzal az épp tíz esztendővel ezelőtti lelkiismeret‑furdalással kezdődött el minden... (Iróniával.) A hercegnő most futtában megpillant egy ezüstösen csillogó hajszálat, s elbámul a „hirtelen változáson”... (Kis szünet.) Hiszékenyen tán azt képzelte: egy esztelenül költekező, bohóckodó udvaroncra fog itt találni?!

CHARLOTTE‑AMALIE (lopva, fagyos tekintettel nézte férjét. Most új játékba kezd: feláll, s mint akit meghipnotizáltak, egy pontra meredve, lassan közeledik a falhoz, megérinti ujjaival) Ó, egek!... (Erőtlen sikoly, majd hátrálva, maga elé tartja remegő kezét. Nem lehet tudnirendkívüli színészi teljesítményt nyújt, vagy valóban lát is valamit beteges képzeletével.) Ferenc!...

RÁKÓCZI Reszket, Charlotte?!

CHARLOTTE‑AMALIE Rettenetes! (Férjéhez menekül, elébe áll, mintha testével, remegő karjával akarná megóvni valamitől. Felsikolt.) Meg fogják gyilkolni!... (Görcsösen megragadja a  férfi csuklóját.)

RÁKÓCZI Mi történik magával, Charlotte... már megint?!...

CHARLOTTE‑AMALIE (erőszakkal húzni kezdi férjét a kijárat felé) Jöjjön! Látom!... Az arcát is magam előtt látom annak, akit felbéreltek... (Hisztérikus csuklással zokogva.) Hogy meggyilkolják az én hercegemet!...

RÁKÓCZI (mint aki már ismeri ezeket a jeleneteket) Jöjjön, Charlotte, igyék egy korty...vizet.   Csengetek, hogy hozzanak be vizet.

CHARLOTTE‑AMALIE Nem, nincs már idő! (Rángatni kezdi a hatalmas termetű férfit.) Menekülni kell! Német‑ vagy Morvaország felé. Gyorsan!

RÁKÓCZI (kiszabadítja kezét az asszonyéból, fáradt mosollyal) Morvaország! Oda aztán jó helyre mennénk. Hallom, mennyire divatosak a látomások. Egy protestáns lelkész... (töprengve) valami Drabiculus, csodálatos égi jelenések alapján belelátott a jövőbe... (Elneveti magát.)

CHARLOTTE‑AMALIE Tudtam. Mindig kinevette a megérzéseimet! S azon is csak nevetett, amit  láttam! Samicsaknem mindig beteljesedett!...

RÁKÓCZI (udvariassággal palástolva hitetlenségét) De Charlotte kedves, egy európai hírnevű látnoknak mégsem vonhatom kétségbe a jóslatait! Drabiculus már korábban megjövendölte az ausztriai ház bukását és a Rákócziak dicsőségét. Ehhez mit szól?!

CHARLOTTE‑AMALIE (indulatában kegyetlenül) Azt, hogy meg is fizetett vakmerőségéért! Az eperjesi törvényszék előbb két kezét, majd fejét vágatta le.

RÁKÓCZI Erről nem volt tudomásom.

CHARLOTTE‑AMALIE Közönséges sarlatán volt. Hírhedt kuruzslással akarta magát híressé tenni... (Imára kulcsolt két kezét magasba emeli.) De engem... engem égi látomás figyelmeztetett. Rajtam keresztül üzen. Fenyíteni készül azt, ki ­– velem egy hiten ­– hűséget esküdött nekem!... Az ellenkezés egy Rákóczi fejébe kerülhet...

RÁKÓCZI (leül; csend, a lúdtollal játszik. Felnéz: a diplomácia hivatalos hangján – ­ahogy avetekkel szokott tárgyalni ­– teszi fel a kérdést. A színész érzetesse: most jött tisztába egészen azzal, hogy felesége mesterkedéseivel konkrét megbízatást teljesít.) S az a fej a helyén marad, ha Erdély függetlenségét feladva, elfogadja a császár valamelyik ajánlatát?

 

                A hercegnő megáll, farkasszemet néz férjével, majd bólint.

 

RÁKÓCZI (tekercset vesz elő, nyugodtan) Sajnos, nemcsak az égi jelek, de még az ilyen nagyon is konkrét, földi fenyegetések sem változtatják meg elhatározásomat. (Kibontja a tekercset, s az asszony elé teszi.)

CHARLOTTEAMALIE(óvatosan veszi kézbe, majd félhangosan olvasni kezdi) „Ha kegyelmetek ottan valami módot találhatnának abban, hogy Rákóczit fogva kaphatnák: igen nagy hírt, szép nevet szerezhetne az által; Őfelségénél is gráciát kaphatna...”

RÁKÓCZI Eddig tart az ön megbízatása. Innen már: a „látomás”... (Az asszony feje felett hangosan olvassa.) „Ha nem, vannak ottan olyan szegénylegények, akik pénzért megcselekednék a szükségeset: nagyobb ígérettel is hitegethetné őket a felkelés fejének elnémítása, azaz biztos munka esetében...”

 
                A nő az asztalra ejti a tekercset, elfordul.
 

RÁKÓCZI Gyűjtöm. A hetedik példány. (Gúnyosan.) Ezt is a magyar korona őre küldte egy árulóval, akinek közöttünk, a szegénylegények közt, nem akadt társa.

CHATLOTTE‑AMALIE (felkapja fejét) Engem is vádolni akar?!

RÁKÓCZI (nemet int fejével; kimért udvariassággal) Tisztelnem kell a hercegnőben gyermekeim anyját... És sajnálom, hogy  társtalanul  kell innen visszatérnie. Gondolom, még ma.

CHARLOTTE‑AMALIE (megadóan bólint, majd száraz hangon) Üzen‑e valami... a császárnak?

RÁKÓCZI A nagylelkű ifjú Józsefnek?!... Legfeljebb annyit, hogy tudomásul vettük és megértettük (kétes hangsúllyal) „atyai gondoskodását”: AMORE et TIMORE! Az elfajzottaknak ígért színes  szerelmével  és az igaz haza fiainak méregtől, kínzástól és halál által származtatott megfélemlítésével  tétette fejére koronánkat.

CHARLOTTE‑AMALIE (elhaló hangon) Épp ezért, miben reménykedik még, Ferenc? Ez az   új... már a második császár... És vajon, lesz‑e nála kegyesebb?

RÁKÓCZI A második?!... Császári kegyek között lehet válogatni. (Inkább csak magának.) A nép viszont, amelyet szolgálnunk kell, egyszer s mindenkorra kiválasztatott.

 

                 A hercegnő megindul, Rákóczi a közönséggel szembe nézve áll.

 
 
                                                                (Sötétség.)
 
 
 
 
II. Kép
 
 
                Az előző hely, pár hónappal később.

A belső szín fénykörében Rákóczi ül; két felfele fordított tenyerében ­– mint mérlegserpenyőkben ­– egyensúlyoztatja kardját, Bercsényit hallgatva, aki fel‑alá járva és bele‑belepillantva a maga elé tartott tekercsbe, projektumokat terjeszt elő a hadak nevében. Jelen van még két kuruc tábornok: Károlyi Sándor báró és Forgách Simon gróf.

A két meditátor csak később jelenik meg.

 

BERCSÉNYI Amely nemes a maga jobbágy emberét visszahívná a táborból, maga kényszeríttessék fegyvert fogni... (Rákóczi helyeslően bólint.) Akik a háború kezdetén fegyvert fogtak, de meggazdagodván zsákmánylásaikból, haza tértek, s ott gazdálkodnak, s a lopottból (innen kezdve mind sűrűbben pislant Károlyi felé) kényökre élnek, azokat a megkárosodottak elszámoltatás útján perbe idézhessék; s ha ki közülök vissza nem akarná adni, amit erőszak által tett magáévá, küldessék ide, a táborhelyre.

KÁROLYI (aranygombos, vastag aranylánccal összekapcsolt mentében, sarkantyús csizmában; kezében kócsagtollas fekete kucsmája. Ne vette észre Rákóczi újabb bólintását, félbeszakítja Bercsényit.) Így is vonakodik a nemesség, szállingóznak odaátra a labanchoz. Kegyelmed mindennap kifundál valamit, csak éppen azt nem nézi: kinek a hasznára!

RÁKÓCZI Nem szeretném, ha méltóságotok megint összeakaszkodnának. Egy félreértésből minek újuljon ki a személyeskedés. Bercsényi gróf úr nem a maga szavát mondja, hanem azét a projektumlét, mely a hadak által terjesztetik elém.

KÁROLYI (csípősen) S hadainknak ki volna a főgenerálisa?!

FORGÁCH (karba tett kézzel, fölényes mosollyal a falon függő fegyverekre bámulva) Ki más. A legképzettebb és legpéldásabb fegyelmet tartó főrangú katona! Bercsényi gróf!

BERCSÉNYI (sértik, hát epésen vág vissza) Tudom, nem nekem kell elszámolnom a zsibói csatavesztéssel! Gyanús fegyelmet tartott kegyelmed fönt a „kakasülőn”, csak szegény talpasok véreztek el Forgách generális úr curikkolásra kiképzett lovasságára várva, gyanútlanul!...

FORGÁCH Nemcsak Zsibó, azóta tán egész Erdély a Rabutin kezén volna az én reguláris seregeim nélkül! Melyeknek felállítását egy évvel ezelőtt még (megvetően) a generalissimus őméltósága hírből ellenezte.

KÁROLYI (nem annyira békítőleg, mint inkább a fejedelemnek akarván ravaszul kedvében járni) Ne kisebbítsék kegyelmetek egymás érdemeit, de ne is tulajdonítsák azokat egymagukénak. (Forgáchhoz.) Különösen a fejedelmi seregek egzisztenciáját ne, megfeledkezvén arról, hogy mindannyian semmik agyunk (alázatos fővel Rákóczi felé) legkegyelmesebb urunk nélkül.

RÁKÓCZI (elgondolkodva nézi Károlyit, majd kardját hüvelyébe eresztve) Az imént... mintha valamivel elégedetlenebb hangot ütött volna meg kegyelmed.

KÁROLYI (kucsmájának díszét igazgatja; majd habozva) Miként hitessem el nagyságoddal, hogy nem a magam java felől gondolkodom?!

BERCSÉNYI (megjött az étvágya az őszinteséghez) Hát az nem fog könnyen menni... A seregéből a fejedelmi főtáborba átkérezkedett közvitézek mindenike ugyanazt jegyzé meg: hogy Károlyi báró őméltóságának még a csatamezőn is a tehenek s lovak harácsolásán jár az esze, s ha valami isten gusztusa ellen valót cselekszik, azzal menteget magát somolyogva, hogy: „Szent Péter se győz mindent szégyenleni!”

KÁROLYI (felpaprikázva) Nem is! De azt volt alkalma megelégelni, hogy kegyelmed egy nemes ember szavánál előbbre helyezi egy akárki pór ócsárlását!... (Rákóczi felé fordulva.) Nemesi nemzet vagyunk, úgy tudom. Ez még a fejedelmek figyelmét sem kerülheti el.

RÁKÓCZI (gúnyosan fordul vele szembe) Úgy!... Nemesi nemzet, ki megvédi a reá testált földet?!... Vagy legalább kiváltságait képes visszaszerezni, miket előfordult már, hogy a legenyhébb fenyítésre ­– fogát szíva bár, de ­– kölcsönadott” az udvarnak?! (Keze a levelek közt válogat, egyet kiemel a csomóból.) Az a nemesség, mely méltóságoddal és velem együtt nemrég esküdött fel a Konföderációra, arra, hogy mindenét közzé teszi a hazával, az ma zömében, Toldalagi János erdélyi nemes úr szavaival élve, így érez: (belepillant a levélbe): „Mi, lelkem sógorkám, csak szuszogunk s fülelünk; soha nem tudjuk, hány órakor van is...” (A gúnyos hang szenvedélybe csap át.) Látván, hogy minden szép és rendes igazsággal, mód‑ és rendtartással semmire sem mehettem azoknál, valakik gyáván elszakadtak a Konföderációtól... vagy akik értékeikkel s javaikkal azt nem segítvén, titkon szakadnak el tőle ­– hozzájuk magamat hitesnek nem tartom, úgy bánok velük, mint hitetlenekkel, hazám s vérem árulóival! (Kifulladva, komoran fejezi be.) Midőn mind én, mind mások nemcsak javaink, de életünk elhagyására is készek vagyunk...

FORGÁCH Jól tudja nagyságod, hogy szívünk és lelkiismeretünk vezérelt önként zászlója alá. Ország nevét s jogait visszaszerezni.

RÁKÓCZI Már akit önként!

FORGÁCH Az úri és főrendek képviseltetnek általunk a táborban s az egész hadvezetésben.

RÁKÓCZI Ámde alkalmasint ismerve főrendjeink értékét a hátországban is, főként visszatekintve a múltba, tudjuk azt is, hogy a szegénység elfajzott állapotját előbb okozzák a Bécsben pipeskedő urakat kiszolgáló vármegyei tisztek, mintsem a munka és az adó terhei.

KÁROLYI   Mi készséggel konfirmáltunk minden rezolúciót, amit a hadiállapotok nyilván megkívántak. Így a nagyságod által kibocsátott vetési pátenst, mely a katonának szegődött   jobbágyokat mentesíté a földesuruk szolgálata alól...

RÁKÓCZI (határozott hangon) Mentesíti ma is!

KÁROLYI Ám nem hiszem, hogy jól értettem volna Bercsényi főgenerális úr levelének tartalmát, amely egyenesen... egyenesen megrökönyödtetett.

BERCSÉNYI (gúnyos vigyorral) Úgy látom, szó szerint megértette méltóságod. „Aki föltámad s fegyvert fog, minden adózások, terhek alól a földesurak hatalmából örökösen felszabadíttatik és szabadsággal megajándékoztatik.

KÁROLYI (szökve lép egyet a fejedelem felé) Nem, ez lehetetlen, nagyságos fejedelem!

RÁKÓCZI Ez újabb pátens is ­– mert annak szántuk ­– úgyszintén jól megfontoltatott. A nemesség napról napra nyeri vissza hatalmát a jobbágyok fölött. Elveri kedvüket a harctól, csak a saját hasznára ügyelvén megint.

FORGÁCH Nagyságodat csupán az egyik fél felől informálják.

 KÁROLYI A szűkölködésből jobbágynak, úrnak egyformán kijut. A kuruc pénznek már annyi értéke sincs, hogy asszonyunk belőle odahaza bár egy marék sót vegyen vele.

BERCSÉNYI Ha már épp kegyelmed, Károlyi báró nyilvánítá ki, hogy kuruc pénzen tengődik mindenki, úgy hát nem értem, melyik volna az a másik fél, akifelőlszólvánazellenkezőjévelhitegethetnőkfejedelmünket? (Forgách gróf felé is.)Táncsaknemodaátra, alabancokragondolnak méltóságotok?... Ha nem, hát egy félhez tartozók vagyunk mind. Vele együtt, ki híven tájékoztatta nagyságos urunkat épp arról a vidékről, ahol most a méltóságos báró úr táboroztat.

KÁROLYI   Fogadni mernék, Esze Tamás volt!

RÁKÓCZI Eltalálta kegyelmed. Talán kíváncsi is az üzenetére, hisz mindannyiunknak szól. (Kézbe veszi, hangosan olvassa.) „Ha nagyságok nem a hadat, hanem a jobbágyot szorítják, s a fejedelem az ily nagy kárt meg nem orvosolja, nemsokára megszámlálhatjuk hadainkat, s aszerint várhatjuk majd szabadulásunkat...”

KÁROLYI   Paraszti rendből felkapaszkodott embertől arculütés meghallgatni ily gőgös, fenyegető szavakat.

RÁKÓCZI Már az országgyűlésen hallottam több főhadnagyunktól, kiknek seregei nagyobb részt jobbágyokból állnak. A szabadság megnyeréséért bíztatván fogtanak azok fegyvert, de most mind az úri rendektől, mind közemberektől ijesztetnek, hogy csak hiába: mert mihelyt a harc alászállt, újból csak jobbágyok lesznek!... Mely beszéd elhamvasztotta sokaknak szívét, és ellankasztotta karjukat.

FORGÁCH   Kevés számú s kétes rangú tisztek lehettek azok, kegyelmes uram, mivel hitemre, lelkemre mondom: a többség egész más miatt vala nagy zendüléssel még a napokban. Alig akartak felesküdni a Konföderációra!

RÁKÓCZI   No csak, újat hallok Forgách gróf úrtól.

FORGÁCH Úgy mondták: egyáltalán meg ne esküsnek addig, míg őket, „az vitézlő rendeket” csak szolgáknak ösmerik el. Éppen így hangoztatá ezt maga Szalay Pál főhadbiztos: „Mi az, a vitézlő rend, a nemzet csak szolgálni parancsoltatik?!”

RÁKÓCZI (elgondolkodva, lehajtott fővel járkál) A fejedelem is szolga. Szolgálja szerencsére nemcsak a nemesi nemzetet.

BERCSÉNYI (a fénykörön kívülrőlnagy hangon) Megjöttek már a hollandus meg az anglus mediátor urak. Úgy járnak már ide nagyságodhoz, mint egy baráti házhoz.

BRUYNINX (lép be társával a játéktér fénykörébe) Búcsúzni jöttünk a nagyságos fejedelemtől. Szomorú tapasztalatokkal terhelt búcsú ez.

STEPNEY Szabad országból jött embernek fáj látni a leigázás e középkori művét.

BRUYNINX (az  őket fogadó Bercsényinek) Tudja, mit mondott nekem a süket Tchis báró, császári ezredes?... (Utánozva.) „Nem ismerek Őfelsége József császárhoz hű katolikust, aki ne kívánná Magyarországnak és Erdélynek tűzzel‑vassal való leigázását!”

BERCSÉNYI (tréfásan) Nem tudom, kinek a bőrében jobb ma lenni: egy protestáns bécsi követében, vagy (magára mutat) egy toleranciát és földi szabadságot hirdető katolikus lázadóéban?!... (Nevetve tessékeli őket előre.) Parancsoljanak beljebb. A fejedelem várja kegyelmeteket!

BRUYNINX (közben felel Bercsényinek) Ezek szerint már itt is nyílt titok, hogy a bécsi udvarnak sikerült egy külön bullát kieszközölnie a felkelés katolikus vezéreinek kitagadására...

RÁKÓCZI (felállva fogadja a békeközvetítőket) Mivelhogy neveltetésemnél, gyarló szenvedélyeimnél, rendiségem rangjánál súlyosabbnak bizonyult a féltés hazám iránt, most egy pápát ültetnek az ellenkező serpenyőbe ­– mert hitemhez, szerencsére, nem nyúlhatnak! (Károlyi és Forgách a meditátorok érkezésekor meghajolnak s távolnak. Rákóczi, maró gúnnyal, Forgács után szólva.) Jaj, csak meg ne hallja hűséges tábornokom, Forgách gróf úr őméltósága, aki szerint a fejedelem nem jó pápista, mert mikor templomba megy, ahelyett, hogy áhítattal imádkozna a szentképek előtt, kritizálgatja azokat, hogy miképpen vannak megfestve. (Forgách zavartan visszafordul, s miközben a mediátorok arcán mosoly fut át, feszes tartásban távozik.)

STEPNEY (szünet után) Ha nem venné nagyságod célzásnak, útközben már hallottuk hírét egyik‑másik tábornokának. Közvitézek beszélték, igaz (keresi a megfelelő szavakat)... hogy a fejedelem úgy küszködik ország‑szekerén, mint ki össze nem szokott lovakat fogatott be. Az egyik erre húz, a másik arra, ha netalán a szélről fogott harmadik miatt a szekér farolni kezd,   ki mondja meg, mi lesz!...

RÁKÓCZI Ennél jobb hírt vártam méltóságotoktól.

STEPNEY (zavart hallgatás után) Habár a régi megbízatással, de több mint rokonszenvvel jöttünk. Féltésünket hoztuk el egyenesen.

BRUYNINX Félre ne értsen Nagyságod, hogyha visszatérünk a franciákra...de Bercsényi gróf őméltósága bevallotta: azóta is csak a szép szavak...

STEPNEY És némi pénz.

BRUYNINX Így hát félős, hogy ezen szirén éneklése még e hányatott ország halálára lészen.

STEPNEY Hiú reménynek bizonyult Őfelsége XIV. Lajostól elvárni, hogy Nagyságoddal mint független fejedelemmel nyílt szövetségre lépjen, s ne alkudozzék a császárral, valameddig a magyar nemzet el nem nyeri igazságát és törvényeit. A francia király mindig sejtette, hogy Őszentsége a pápa rossz néven venne egy ilyen szövetséget. Az említett bulla most aztán végképp...

RÁKÓCZI (feszült csend után) Tehát ezúttal mint barátaim szeretnének meggyőzni arról, hogy kössek békét az udvar feltételei szerint?!...

STEPNEY Hogyóhajthatnákezt.

BRUYNINX Legfeljebbegyuniverzálisbékességbenbízva....

RÁKÓCZI (keserűen nevet fel) Nem tévesztendő össze az univerzális humanitással!... (Séta közben kardja az asztalhoz ütődik, leoldja derekáról. Fontolgatva a szavakat.) Elhihetik, ma erősen fontolóra vettem ­– no, nem egy univerzális ­– csupán egy kis helyi érdekű békét. Még ha összébb is kellene zsugorodnunk érette vagy száz mérföldnyivel. Békében úgyis szabadon lehet majd vándorolni. (Megáll.) A népeket nem a határok zavarják ­– csak a korlátok!...

BERCSÉNYI (értetlenül hallgatja fejedelmét) Pokolba a traktával! (A mediátorok felé, figyelmeztetésként.) Az, ki tüzet akar oltani, nem kell annak belelépnie azért, hogy széthányja, mert magát is megégetheti, s nagyobb tüzet gerjeszt... (Szembefordul Rákóczival.) Hol volt tavaly ilyenkor az ármádiánk, midőn Nagyszombatban kezdetét vette a végehosszanincs alkudozás?!...Tán hagyjuk benn kovártélyban Rabutint Erdélyben?!... (Az asztalra tenyerelve, nyomatékkal.) Nincs ügyünknek egyéb argumentuma, csak Isten, s a fegyver. Háború kell nekünk, hogy

annak a habja, ha nem élve, holtan vessen ki a partra... (Észreveszi, hogy mindhárman megkövülten nézik, leereszkedik egy székbe, s kissé megcsendesülve maga elé morog.) Ha nem Senecával bizonyítok, már csak Jóbbal vigasztalhatom magam.

 

Az utolsó mondat közben siet be lobbal Károlyi, nyomában egy nemes asszonnyal. Özvegy Prényi Istvánné alázatosan hajol meg Rákóczi előtt.

 

KÁROLYI (nem törődve azzal, hogy a mediátorok hallják) Csak amiatt tértem meg ez védtelen nemes asszonnyal, hogy hallja nagyságod, kiket vesz szárnyai alá; s tudjuk meg mi is, ezután hogy s mint lesz... (Az asszonyhoz.) No, lépjen közelebb s beszéljen bátran, hiszen II. Rákóczi Ferenc (nem tudni, gúny‑e vagy ravaszság) jóságos színe előtt áll!

RÁKÓCZI (a közelebb merészkedő özvegyasszonyhoz) Hogy hívják?

PRÉNYINÉ Özvegy Prényi Istvánné vagyok... (Szipogni kezd) A háború során özvegyültem meg.

RÁKÓCZI Mi a panasza?

PRÉNYINÉ (Károlyira néz, ki egy fejmozdulattal bíztatja; mint betanult szöveget mondja) Régi nemzetségünk és kiváltságainknak magunk jobbágyai általi megbántódását protestáljuk. A mi nevezetes famíliánknak ura mai napig (elbizonytalanodva)...illetve az elmúlt tavaszig, kegyelmes Urunk mellett való szolgálatával bizonyítá hűségét, melyet jobbágyai indulatjával egybevetvén, Nagyságod bölcsen megítélheti: melyik között fel Ura parancsolatja szerint országunk szabadítása végett fegyvert, melyik pediglen csak az nemesi rend ellen való bosszúból és a maga érdekében?....

RÁKÓCZI A jobbágyok, ezt tanúsíthatom, nem parancsolatra tették, s habár kardjuk nem volt, kaszát egyenesítettek sebtiben. (Kezével int az asszonynak, hogy folytassa.)

PRÉNYINÉ (sebes panaszáradattal egy szuszra) Úgy hiszem, nem azt tartja nagyságod parancsolatja, hogy az mely jobbágy kuruccá lészen, földesurát maga örökségéből hajtsa ki, erdeitől eltiltsa, vámot, dézsmát, régi szent királyok adományait földesurától elvegye, hanem azt, hogy aki fegyvert fog, urát ne szolgálja, melyre mi őket nem is kényszerítjük, de ők magok közül némelyik ­kötelességüket hozzánk örömest megmutató szolgáinkat is öléssel fenyegeti, magunkat pedig személyünkre illetlen becstelenségekkel, adta s teremtette mondásokkal, minden szemérem s irtózás nélkül szüntelen illet.

RÁKÓCZI De ha a maguk sorsában nem akadályoztatnak, valami oknak kell lennie, hogy enynyire zabosak?! A kastély cselédségét mért fenyegetik?

PRÉNYINÉ (habozva) Egy‑egy tartozás fejében elhajtott malac vagy baromfi miatt...amit most visszakövetelnek. (Felcsattanva.) Egyre‑másra hús kell nekik. Eddig beérték földi mogyoróval...

KÁROLYI Meg máléval. (Érvet farag belőle. A fejedelemhez.) S a várakban a lesoványodott hadi nép éjszaka széltiben lopja, marcangolja a maradék marhát, mert pénzen már nem vehet!... A komisszárius sem győzi védeni böjtös rendjét a mészárszékeknek.

BERCSÉNYI (aki közben dühösen fordított hátat az elfogult szóáradatnak, most sarkon fordulva, Rákóczihoz) Ha már így áll a vásár, hadd szólítsam be én is egyik talpasomat, ki most tért meg hazulról: Károlyi báró máléhoz‑szokott jobbágyai közül! (A fejedelem beleegyező bólintása után kisiet.)

KÁROLYI (egész közel lép Rákóczi asztalához, bizalmas hangon) Mily világ lészen?!... (Eszébe jut az asszony.) Menjen most, szusszanjon meg. Én majd kivárom a választ.

RÁKÓCZI (a meditátorokhoz) Megbocsátják e váratlan szélfúvást. Ez országot legalább kétfelről fenyegette mindig a vihar. Hogyha nem kívülről, hát belülről... Utódaink, meglehet, csupa kacagányos deli kuruchőst fognak majd maguk elé képzelni: ha lesz idejük visszakacsintgatni, s nem folytatják maguk is a sok balfogást, marakodást, szerencsétlenséget.

STEPNEY (tapintatosan) Éppen engedélyt akartunk kérni az eltávozásra...

RÁKÓCZI Tehát befejeztetett jó szándékú küldetésük?!

BRUYNINX Amit mi nyújthattunk... szinte semmi. Ha csak a hollandok sorsa meg nem ihlet másokat is: a végső összefogás esélye.

RÁKÓCZI (bólint) Ez nagyon ismerősen hangzik. (Kivár.) Én viszont valamilyen új argumentummal is szolgálhatnék ­– kérem,maradjanak még egy percet... Az esetleges kívülálló hatalmak számára is tanulságos lehet, hogy hadviselésünk egyik célja a szegény nép nyomorúságának megváltása. Kíváncsi volnék, mit szólnak hozzá?

KÁROLYI (kap az alkalmon) Mily világ lészen ebből!... Egész falvak zászlót bontanak, de csak mert pénzük nem lévén; zsibongásba fogtak a hiányzó só miatt is, és sok rossz szó közt hallogatni kezdék, hogy csak meg kéne ölni a földesurakat! (Várja a hatást; a mediátorok tartózkodóan hallgatnak.) Az elméket csendesíteni nem lehet, pedig kívánnám. Úgy látom, nem boldogulhatok hon már az magaméból: hát még ha holtom történnék: mások maguk adósságait fizetik majd az enyémből! Én költök, futok, fáradozok...

RÁKÓCZI (megelégelve) Jól van, Báró úr. (Bercsényi jön, Fiatal talpas kíséretében. Rákóczi Károlyihoz.) Kővárvidék lakosainak panaszaiból a fejedelmi tanács úgy értesült, hogy méltóságod (csípősen) „békebeli” hagyományok szerint túladóztatja őket.

BERCSÉNYI Mintha a számból vették volna ki a szót. (Maga elé tolja a legényt.) Nos, beszélj!

FIATALTALPAS (meghajolva a fogadására előlépő fejedelem előtt) Öt falu instanciáját hoztam magammal. Csak a mi falunkból annyian vonultak hadba, hogy alig maradt az öregebbjéből odahaza öt‑hat ember. Rajtunk pedig, ha csak megtérülünk otthon, szintén annyi a földesúr megszabta szolgálat, mint mikor a faluban éldegéltünk, még annál is terhesebb. Azelőtt egy hétbe egyszer az ökrös ember egy taliga fát vitt parancsra, most annyi sem elég. Az osztrákok is kijövén ránk, elprédáltanak sokunkat, s mi tagadás, a kuruc hadak is szaporán rajtunk          forognak. Az élve megmaradottak a maradék javakkal az erdőre költöztek. De ott is zsákmányt s prédát vett rajtunk...tán még az Isten is... (Nyel egy nagyot; fél térdre ereszkedve.) Ha Nagyságod nem könnyít a sorsunkon ­– másként a falu pusztán marad.

RÁKÓCZI ( körüljárja a legényt; töprengve) Öt falu, úgy említéd...

FIATAL TALPAS (gyűlölettel pillant Károlyira, szinte kiabálja) S még négyszer öt falu!

RÁKÓCZI Hallhatta, báró úr!... (A mediátorokra pillantva.) A magyar nemesség súlyosan betegnek ítéltetik.

KÁROLYI Úgy?! A nemesség!... Hát aki csak úgy szerzett, s nem is keveset?

RÁKÓCZI (mérlegeli Károlyi érvét) Sőt: életet is kockáztatott... Persze, rangja szerint. A szegénylegényeknek csak meghalni volt joguk, a prémes mentéjű uraknak pedig küldeni is haza a zsákmányt... Azért szakadtunk ketté mindig, mert ez örökké így volt.

KÁROLYI (szépítve igyekszik kivágni magát szorultságából) Megkövetem nagyságodat, én sohasem filozofáltam, s ezután sem fogok. De kockáztatni: igen!

BERCSÉNYI Mikor kinek az oldalán!

KÁROLYI (meghajtva fejét a fejedelem előtt, bűnbánást színlelve) Nagyságodnak az irántam való megromlott hitét továbbra is szolgálva... vezeklésképpen. (Távozni készül.)

RÁKÓCZI Ne az én hitemet szolgálja, hanem a haza szabadságáét. A saját hitével.

KÁROLYI Azt tesszük mindannyian...

BRUYNINX (először szól közbe) De hogyan?!... (Károlyi megtorpan egy percre.) Miért nem vágják le mentéjükről a sok arany‑ és ezüstgombot, láncot, s veretik pénzzé, hogy a katonák ne koplaljanak?! Lám, Hollandia ólomgombos kabátokban vívta ki szabadságát!

 

                Károlyi dühös pillantással siet el.

 

BERCSÉNYI (bizalmatlanul néz utána) Ha pápista nem volna, sűrű, bűnbánó gyónásait foganatosnak tartanám, de, et hoc multum ­– ez a legtöbb, mi tőle telik ­– betartani szokása nem volt eddig.

STEPNEY (közel lép Rákóczihoz) Ha a körülmények úgy hoznák, nem fél nagyságod egy esetleges...? (Habozik, hogyan mondja ki.)

RÁKÓCZI (tekintetük találkozik; csend után) Árulástól?

STEPNEY A kifejezés talán túl erős...

RÁKÓCZI (ellép az angol mellől) Nálunk a levegő is erős... (kinéz az ablakon; megint az álmodozás hitével) és tiszta. Kevésbé vagyunk pallérozottak, mint az előkelő illatú Nyugat, de szerencsénkre ködös, fondorlatos megoldásokkal sem igen „büszkélkedhetünk”. Több nyílt keblű vagy áldozatot tartunk számon, mint halhatatlan nevű árulót. (Vállánál fogva talpra segíti a megilletődötten fél térdén felejtkezett kurucot.) Igaz‑e?!...

FIATAL TALPAS (féligmeddig értve a nagy szavakat) Kásásan vagy férgesen, de csak megmutatkozik a nyaspolya íze!...

RÁKÓCZI (elmosolyodik, majd kardját felcsatoló keze egy pillanatra megáll) S ha még éretlen?

 

 Sötétség, ezúttal hosszabb ideig. Kevésbé dinamikus, nem annyira a dokumentum‑színezetet felerősítő rendezés esetében: ez alatt a Mit búsulsz, kenyeres... kezdetű szegénylegény‑ének erősödő, majd halkuló dallama hallatszik; halkan a szövegből is ennyi:

 
                                                Hova két szemünk lát, elbujdosunk ketten...

                                                Nyargalászik rajtam az tetvek serege,

                                                Mert szurkos az ingöm, nincs kifejérítve!

                                                Kurva már az anyja! mint élhetek, élek,

                                                Kivetem hasamat az szép verőfénynek...

                               
                                 (Függöny)
 
1976