Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A roskatag bálvány

2010.02.20


A roskatag bálvány

(Pszicho szimfónia két tételben)


SZEMÉLYEK

FREUD
MARIE BONAPARTE
PAULINE
CIVIL
BORBÉLY
TÖPÖRÖDÖTT POLGÁR

I.

Észak tiroli falucska, végtelen legelők. A távolban, a kéklő hegyek fölött, komor, viharos égbolt. A villámlások a színen frissebbé, feszültebbé teszik a hegyi levegőt.
A hetedik X hez közeledő Freud és sétapartnere s mecénása a „tudattalan zegzugos ösvényein” ¬– egy negyven évet mutató, megejtő szépségű nő ¬ – éppen kávéznak.

FREUD (nyírott körszakáll, szemüveg) Számomra a szexualitás (csészéje alját ügyetlenül a tányérhoz koccantva) valóban szexualitás. (Kijelentése után sóhajt hallat, mint aki megkönnyebbült.) Kegyed Fliess... (A hatalmas színes napernyő alatt meghúzódó hölgyre pillantva elakad.) Mi történt, kedves Marie? Hirtelen egészen falfehér lett.
MARIE BONAPARTE (affektálás nélkül, józan hangon) Úgy látszik, a gyomrom már nem a régi. Pár nap alatt megszerettem ezt a tájat, de éhgyomorra, lám, itt sem bírom a méregerős feketekávét. (Erőltetett nevetéssel.) Talán nem egyeztethető össze az ugyancsak erős havasi illatokkal... (Néhány apró, gyors lélegzetvétel után incselkedő mosollyal.) De kíváncsian várom, milyen tanulságokkal kezdjük el a mai napot. Ha nem csalódom, Fliess misztikus számaira gondol...
FREUD (lovagias bókkal) Tudtam, hogy itt sem fogok unatkozni magával. A Bonaparte vér, látom, már a gondolat olvasásban is segítségére van, nem csupán a céltudatosságban nagy előny. Valóban Fliess misztikus elméletére gondoltam: ő ugyanis mélyebb összefüggést igyekezett kimutatni a csillagok mozgása és az élő szervezetek létrejötte között. Szerinte a szexuális ciklusok, amelyek az egész állatvilágban, sőt valamennyi szerves lényben érvényesülnek, meghatározzák növekedésünk szakaszait, a betegségek bekövetkezését, valamint a halálunk idejét is.
MARIE BONAPARTE A számmisztikával könnyen eljuthatunk odáig, mint azok, akik Cyrano orrával kísérelték meg determinálni az élővilág bonyolultságát. ¬(A hölgy arcát élénkítő grimasz egyelőre a megjátszott kedély jele.)
FREUD (megértően bólint) Akivel magácska szemben ül most, nyilván – még csak nem is keserves, lehangoló – tapasztalatból tudja, hogy a Marie Bonaparte válaszaiba nem a női szeszélyt,a örökös hangulatváltozást kell elsősorban belekalkulálnia, hanem az én hasadást, mely mindegy, miként ment végbe, az évek során mindenképpen el szokott mélyülni. (Fürkészőn néz a nőre.) Én nem láttam soha veszélyt abban ¬– nem tudom, kegyed hogy van vele ¬– , ha szabadjára engedjük a kíváncsiság démonát.
MARIE BONAPRTE (először dacos tekintettel) Csakhogy a kitanult, tudálékos démon veszélyesebb lehet az elfojtott ösztön démonánál.

Marie ezt nyilván szellemesnek is találja. Föláll, s az ernyő alól kilépve, a Nap felé fordítja fejét, és behunyja szemét.

FREUD (konvencionálisan udvarias hangon) A napsütés rendszerint meghozz a jó kedélyt. (Kezét fölöslegesen emeli álla elé, úgysem vehető ki a szakállába rejtett mosoly.) Az én koromban már nehéz bizonygatni, hogy a szabad nemi élet híve voltam mindig, noha jómagam nemigen éltem ezzel a szabadsággal.
MARIE BONAPARTE (kétkedő szemöldökjátékkal) Ami késik, nem múlik. (A távoli dörgésekre figyelve.) Hűsítő villámok! Csak a lélek tájait kíméljétek.
FREUD A lélek tájai nem fakulnak meg, nem hűlnek ki soha... (A nő értetlen, már már gyanakvó tekintettel pillant le a fonott székében mocorgó híres álomfejtőre. Freud mint akit tetten érnek.) Ez nem egy érzelmes vénember vallomása akart lenni...
MARIE BONAPARTE (sietve „kivágja magát”) Nem látok benne semmi túlzást ¬– a jövő mindig tartogat valami meglepetést.
FREUD Merő időpocsékolás olyan kiszámíthatatlan dolgon töprengeni mint a jövő.
MARIE BONAPARTE Ami a múltat illeti (ahogy két vállát hátravetve a hátgerince kiegyenesedik, a melle valósággal előreugrik; a hangját elfátyolozó nosztalgiával): a művészlelkek hazugságaiban volt valami egyenesen megejtő olykor. (Kacér kihívással.) Remélem, ezt nem sorolja a szexuális eszményeim közé.
FREUD (a Marie nőies szépségétől, egészégétől megejtve, gáláns replikának szánja) Egyetlen szexuális eszményt ismerek, ezt sohasem tagadtam: a szelíd, nőies nőt! (Ez után az „állok elébe” kihívás után megpróbál felemelkedni ültéből, de nem sikerül. Kínos szünet.) Nos, ha az egészségem ilyen gyenge lábon áll is... a hangulatomat nem engedem elborulni. (Erőlködve, a Marie segítségével sikerül talpra állnia; tesz egy két botorkáló lépést a megbarnult faleveleken.) Fiatal koromban csatakos időben mennyit mászkáltunk...
MARIE BONAPARTE (nem éllel, csak mintegy konstatáló hangon) A családdal persze.
FREUD Nos, kezdjem hát mindjárt azzal, hogy beismerem több évtizedes kudarcomat. Az érzelmek terén.
MARIE BONAPARTE (mintha váratlan jókedv venne erőt rajta, anyáskodón) A szerelemben.
FREUD (tőle szokatlan szemérmességgel, visszafogottan) Tekintve, hogy párás levegőben sem látok tisztán (lepillant a tornácról) s előrebocsátva, hogy a szépnem pszichológiája minden kétséget kizáróan talányosabb a férfiakénál, továbbra is megválaszolatlanul hagyom a kérdést: mit akar a nő?
INAS (már korábban érkezett, kivárta a mondat végét, most egyet krákog és meghajtja magát) Megérkezett a borbély.
FREUD (professzori szerepéből kiesve ¬– bár külsőséges pózok nem fedték el soha egyéniségét, szenvedéllyel vállalt meggyőződését – rámordul az inasára) Kísérje el a megszokott helyre.
MARIE BONAPARTE (amint az inas távozott) Nem túl fárasztó minden nap ez a művelet?
FREUD (kissé gunyorosan) Valamivel egyszerűbb, mintha egy kis csonttöredéket kellene eltávolítani.
MARIE BONAPARTE Értem. (Be akar menni.)
FREUD Maradjon csak. (Megsimogatva sprőd szakállát.) Mi majd kint a fűben. Végtére az angol gyep is szüntelen gondozásra szorul.

Botjára támaszkodva megvárja, míg az inas jön a tolókocsival, vidáman beleül, és óvatosan megindulnak lefelé a nem túl meredek verandalépcsőn.

MARIE BONAPARTE (elgondolkodva néz utánuk. Magában halkan) Hát igen. Mit is írtam volt utoljára haza Dániába?... Egy percig sem csodálkozom már azon, hogy a Mester még mindig rugalmas, mozgékony szellem, készen a legcsapongóbb spekulációra és nyitva a legképtelenebb gondolatok előtt. Ezt persze nem én mondom róla. Jóllehet a fizikai szenvedések megviselték – két éve már, hogy átesett az első állkapocsműtéten, s minden újabb tortúra után nehezen tudott tollat fogni a kezébe ¬– , tartásán alig vevődik észre a kényszerű, kínos létezés. Ez viszont az ő terminológiája. Krétafehér arcát mély barázdák szántják, a lila árkokban eltemetődött minden kétely, s a könnyes, pislogó szempárban mint vitorlások siklanak az új ötletek és elképzelések...
BORBÉLY (fojtott hangon) Ne vegye tolakodásnak...
MARIE BONAPARTE Á, a borbély!... (Kínos vigyorral.) S én, mint egy eszement, magamban beszélek.
BORBÉLY Egy percre megléptem, azzal az ürüggyel, hogy a langyos víz kihűlt, s meg kell melegítenem a szappanozáshoz.
MARIE BONAPARTE (még mindig zavartan, bólogatva) Sokat ad a külsejére. Még egy ilyen meredek helyre is borbélyt hív nap mint nap.
BORBÉLY Valójában nem is vagyok borbély; vagyis csak szakállra specializáltam magam... Mármint az övére. (A nő megrökönyödve, bizalmatlanul hallgatja.) Tulajdonképpen a tanítványa voltam valamikor...
MARIE BONAPARTE (elképedve, de kissé megnyugodva már) Úúgy.
BORBÉLY Amikor lélekbúvárkodásra adtam a fejem, még nem hittem Őbenne. A professzoromban. Azt képzeltem, hogy az álomfejtésből csak a kuruzslóasszonyok szoktak megélni.
MARIE BONAPRTE (hűvösen) Megélni?!
BORBÉLY Töredelmesen be kell vallanom: megélhetési gondokkal küszködtem... Akkoriban különösen. Pénzt nem kérhettem Tőle...
MARIE BONAPARTE (közbevág) A professzorától – értem.
BORBÉLY Tele volt ötlettel... Pénze azonban, a nagy családra való tekintettel, neki sem volt. Az apja halálakor rádöbbent arra – mármint a professzor úr ¬– , hogy ő mások traumáiból meg a saját veszteségeiből él. Ez volt a... (Habozik, hogy kimondja e.)
MARIE BONAPARTE (bátorító hangnemben) A rögeszméje.
BORBÉLY (rábólint) „Ilyen szánalomra méltó volna az ember fejlődése?” ¬– folyton ezt hajtogatta. Habár az örege már túljutott volt azon, amit normális életkornak lehet tekinteni, a halála a fiában mégis felébresztette a régi, hogy úgy mondjam, háttérbe szorított...
MARIE BONAPARTE Visszafojtott...
BORBÉLY (hálásan bólogatva) Érzelmeket. Ez az élmény vezette el aztán zseniális felfedezéséhez s az Álomfejtés megírásához.
MARIE BONAPARTE (mintegy megkönnyebbülve) Na ugye. (Jobban szemügyre veszi a kopaszodó, meglehetősen ügyefogyott kinézésű, „öreg tanítványt”.) Ha akar még valamit mondani, ki vele.
BORBÉLY (most már magabiztosan) Többek közt az említett sokk hatására vetette alá tudatalattiját a pszichoanalízisnek. Annak idején is így botorkált ki a szellőzködő nyáridőbe, hogy „be vagyok gubózva, és csak Isten tudja, miféle állat mászik elő a gubóból”.
MARIE BONAPARTE (sóhajtásként) Kár, hogy én akkor még nem ismertem.
BORBÉLY Ő maga csodálkozott azon, hogy milyen váratlanul elmúlt a hisztériája. A bódulat. Legyőzte saját gátlásait.
MARIE BONAPARTE Siessen a vízzel, ami már úgyis kihűlt. Mielőtt a professzorát újabb bódulat kerítené hatalmába.
BORBÉLY Az ő bölcsességét már nem zavarhatja meg semmi.
MARIE BONAPARTE (kétkedő hangsúllyal) Úgy gondolja? ... Ne csak a szakállát lássa maga előtt, hanem arcának, beszédének eltorzulását is a kiújuló szájsebe miatt.
BORBÉLY Nem olyan fából faragták őt. A hercegné nagysád ne tudná ezt, aki a tegnap méltóztatott megígérni a Mesternek, hogy finanszírozni fogja a csimpánzok viselkedését kutató új laboratórium munkáját.
MARIE BONAPARTE (kissé féltékenyen) Á, ezek szerint ön bennfentesebb egy Figarónál, ha erről is tudomása van már!

Közben megjelenik Freud a hátuk mögött; nem veszik észre.

Valóban bizalmasa ön urának, nem csupán férfiúi hiúságát szolgálja hűséggel.
FREUD Mi van itt: palotaforradalom?!... (Öniróniával.) „Piperkőc úr” hiába viteti magát légyottra a tolókocsin! Pedig, akár egy kacér delnővé pirosított sminkelt hullaképű vénasszony, úgy kelletem magam. Nincs igazam, Marie?... Miközben maga a csodadoktorokban bízik (az önérzettől elpirul)... és túlfizeti őket.
MARIE BONAPARTE Ne essék túlzásokba, kedves Mester.
(A borbélynak álcázott, bizalmas „tanítványhoz”, kimérten.) Megkérem, hagyjon magunkra.

A kopaszodó férfi bűntudattal, hátrálva távozik.

FREUD Kegyed esik túlzásokba, aranyom, mihelyt megfeledkezik arról, hogy az elhasznált, elfogyasztott test pótlására a csodadoktorok nem találtak fel még semmi érdemlegeset. (Hosszasan bámulja a Marie alakját, háttérben a tiroli tájjal.) Mondtam már, hogy innen a pitvarból nyílik minden szépség?... A világhódításról különben rég lemondtam; hisz ki ne tudná, hogy minden újabb jelölt tébolydában vagy tömlöcben végzi, ha széplélek. Egyébként diktátori székben, esetleg kivégzőosztag előtt. Megváltást remélni valaha is, amiért egyszer elhatároztam: a lelkem mélyéig kitárulkozom?!... Még gondolatban is megmosolyognám ezt az ebből nem eszem naivságot.

A tolószékből kikászálódva, botjára támaszkodva, botorkálva követi a vörös bogyókat ringató bokrok közt előresiető nőt.

MARIE BONAPARTE (hirtelen hátrafordulva) Szóljon, ha megnyugodott. Nem azért tettem meg akkora utat, hogy gyönge nő létemre a saját komplexusaim mellett a máséval is párbajra tudjak kelni.
FREUD Egy öreg lovagéval, akinek még tűrhető az emésztése...
MARIE BONAPARTE De a zsémbelődése aligha. (Közel lép A férfihoz, megérinti a vállát.) Megrendítő, hogy mekkora felelősséget vállal magára még ma is. Ebben szeretnék a segítségére lenni. Örülök, hogy megfoghatom a kezét... Ugye ért engem?
FREUD (rejtett iróniával) Abban is egyetértünk, hogy kevesli a feminista mozgalom fontoskodását, erőlködéseit.
MARIE BONAPARTE (szipogva hajtja a Mester vállára fejét) Igen. Elmúltak azok a szép idők, midőn Bertha von Suttner odakiálthatta a világnak, hogy:„Le a fegyverekkel!”
FREUD Minden hátsó gondolat nélkül mondom: az említett, nem közönséges „harcona”, a századforduló legnépszerűbb asszonya Nobelnek volt...
MARIE BONAPARTE (energikusan félbeszakítja) Tudom, a titkárnője.
FREUD (lakonikusan) Nem csak az.
MARIE BONAPARTE (sietve, mintegy zavarát leplezve) Én továbbra is jobbnak látom, ha divatos szólamok helyett kiszámított összegekben adakozom.
FREUD (a realitás hangján, nem tépelődve) Én viszont még nem tudtam beváltani az ígéretemet. Férjére, Dánia és Görögország hercegére való tekintettel nem faggattam soha a frigiditás fokozatairól.
MARIE BONAPARTE Ezt most hagyjuk.
FREUD (megmakacsolja magát) Most már többet tudok a bajok, a ho... (A világért ki nem mondaná, hogy a Marie apja homoszexuális volt.) A hormonok eredetéről, kedvesem. A szülei életéről, különcségeiről. (A nő nem néz rá, lehajtja fejét.) A férje ügyeiről valamivel kevesebb adatom van. (Két három rövid krákogás, majd töprengve pillant Marie ra.) Emlékezzék csak vissza rá: amikor azzal állt elém, egy gyógyíthatatlan szervezetű, hatvankilenc esztendős öregember elé, hogy vállaljam el a kezelését, talán a hiszékenységével hatott rám... a szépségét nem számítva. Már nem is tudom.
MARIE BONAPARTE Először túl excentrikusnak nevezett
... De az is lehet, hogy a munkatársa volt. Ernest!
FREUD (szabadkozva) Erre már nem emlékszem. Ámde némi ígéretet tettem arra, hogy a segítségére leszek. Hogy visszahódíthassa a szerelemnek ezt a rendkívüli... (Kerüli a bóknak vehető jelzőket.) Egyszóval saját magát. (Szünet.) És hát, nem sikerült. Még hogyha édeskevés függött is tőlem... Szomorú tudomány, most már láthatja, kedvesem. A csupaszságunkat, védtelenségünket fölfedő, fátyollebbentő álomfejtés tudománya. (Atyáskodón előbb a saját, majd a Marie homlokára teszi száraz tenyerét.)
MARIE BONAPARTE (tiltakozva) Ne beszéljen így! (Áttetsző könnyek gyűlnek szemébe.) Egy igazi álomfejtő! Az új nemzedéknek is ön az ideálja.

Finom csikorgás a kavicsokon, majd roppan a régi pad deszkája, ahogy Freud nehézkesen ráül.

FREUD (fölnézve a szipogó nőre, szelíd dörmögéssel) Két keskeny félholdat látok, ha csak nem káprázik a szemem, fehér húsba ágyazva.
MARIE BONAPARTE (töredelmes vallomással, mint egy bakfis, akit csaláson kaptak rajta) A felkent festékkel igyekeztem eltüntetni a táskákat; a könnycseppek azonban mindent elrontottak. A fekete csíkok láttán, most bizonyára azt gondolja, hogy ilyen a kudarc vagy a hazugság: ideig óráig lehet csak leplezni.

Freud nem válaszol. A felhők árnyékától megfakult virágágyások felé menekíti tekintetét.

FREUD A könnyek a mi jó barátaink (mondja nagy sokára, és előveszi hatalmas, kikeményített zsebkendőjét.) Ne féljen megrendülni velem együtt a Teremtés tökéletlensége láttán. (Ezt már úgy mormolja, mint a Miatyánkot.) Ennyit adhatok én is, apriori bizalmáért cserében. Mit gondol, én a maga korában különb voltam?! Hiszékenyen s hihetetlen mohósággal hallgattam betegeim javarészt kitalált történeteit az apai elcsábításról. (Hangja rekedtté válik.) Így sikerült tanulmányoznom a fantáziaélet jelentőségét a tudattalanban. Ez lett aztán a gyermeki erotizmus felfedezésének kiindulópontja... Persze jobb s talán kevésbé kockázatos a belső zavarokat kutatni, miközben kint mindenki ideálokkal igyekszik ámítani magát.

A szobalány teletalppal trappol feléjük a kis fonott kosárral: benne szőlőlevelekkel letakart szamóca. Marie buzgón szemelgeti. A könnyei már felszáradtak. Faképnél hagyva Mesterét, váratlanul szaladni kezd.
Freud zsibbadtan ülve a távolba mered, mintha be akarná fogni az egész panorámát. A havas hegyekből visszasüt rá a fény.

MARIE BONAPARTE (a sikongása hallatszik; majd kifulladva ér oda, s áll meg a pad előtt; mint aki restelli örömét) Mit gondol, mit találtam?
FREUD Tán csak nem egy négylevelű lóherét az ajtómban?!
MARIE BONAPARTE (játékos fintorral.) Strindberg után szabadon.
FREUD Látom, rajtakapott.
MARIE BONAPARTE Mint én a nyúlfiókát... (Freudnak előbb a szemhéja kezd remegni; aztán átveszi az alsó, felső ajak s belül a száj is.) A pislogását vegyem kacsintásnak?
FREUD Legalább eloszlatom őrangyalom aggodalmait.
MARIE BONAPARTE (lekuporodik az öregember elé.) Maga szenved.
FREUD (egyre jobban eltorzulnak a szájából akadozva feltörő szavak) Minden leírt vagy leírhatatlan gyötrelem patologikus jelleget ölthet. (Öngúnnyal.) A test szerencsére felejt. Magácskának viszont emlékeznie kell rá, hogy valamikor a Mindenható pózában azzal álltunk a tisztelt publikum elé, hogy: Csak a lélek! ¬– Mondtuk rafinériával, hisz, tudtuk, abból fogunk megélni. – A lélek őrzi az új „porondon” is a régi sérüléseket!... De, lám, oda a sok diadalmas traktus, ha egyszer belénk költözik a rothadás. Kár volt minden erőlködés, hipnózis. (Fojtott indulattal.) Mintha rossz szellemek követnének.
MARIE BONAPARTE Inkább jóságos manók. (Erőltetett mosollyal.) Őrangyalok. Egy legalábbis.
FREUD Magácska még mindig úgy él, mintha az üdvözültek szigetére készülne.
MARIE BONAPARTE (tűnődve) S nincs ilyen sziget?
FREUD Én már a saját halálom többletével élek. Ideje volna azon törnöm a fejem, hogy a semmiből hogyan juthatok a pokolba. (Hűvösen, idegenül néz maga elé.) Az üres frázisok, a hazugságok nem mentenek meg senkit. Ráadásul mind több a kém, a besúgó, az éleslövészet. Még a patkányoktól sem vehető zokon, ha menekülnek a süllyedő hajóról. Én tíz évvel ezelőtt mondtam volt Ferenczi Sándornak, aki spekulatív észjárását gyümölcsöztetve az álmok második funkciójával készült kirukkolni éppen, hogy traumás élményekből táplálkoznak azok is... Akkor még keveset tudtunk a tömeggyilkolás borzalmairól.
MARIE BONAPARTE S ami még azután jött...

Elnéznek messzire. Magukba.
A párbeszéd nem folytatódik. Csak a rejtélyes barátság.



II.


Marie az éjjeli néptelen pályaudvar kékes, füstös fényében. Ülve aludt el egy magányos padon.
A peron egyszer csak kivilágosodik, s a lakájkezek közt gyorsan kibontott és leterített perzsaszőnyeg felett mintha csak lebegne, Pauline, Napóleon húga halad el a padon alvó Marie mellett. Ha nem is korhű, de csinos öltözetben. Karcsú test, hibátlan bőr.


PAULINE (leejti a legyezőjét; s rámordul a háta mögött kacsázó komornára) Vedd már fel!
MARIE (fölriad, majd lassan, kábultan feláll. Mozgása, akár egy holdkórosé. Pauline hoz, bizalmatlanul.) Te ki vagy?
PAUINE (arroganciával) Mégis mit gondolsz?
MARIE (mint aki révületben van, szinte végig úgy viselkedik) Én Őt várom.
PAULINE Le merném fogadni, hogy művészről van szó (szemügyre veszi a Marie öltözetét, eleganciáját), vagy legalábbis ruhatervezőről.
MARIE Több annál.
PAULINE (lebiggyeszti ajkát) Az én Talmámra gondoltam. Ha sejtené, hogy hol vagyok most! Hogy meguntam a tiszteletemre rendezett sok cécót, a bálokat is. Inkább a zarándoklást választottam. (A zavartan, értetlenül rábámuló Marie hoz, közvetlen hangnemben.) Te még soha nem láttad őt színpadon? (Marie tagadólag int a fejével.) Mikor legutoljára utánam jött, a fürdőhely egész közönsége kivonult, hogy megbámulja. Mintha a mítoszok világából lépett volna elő. Hát még ha megszólal. Az ő hangja nélkül Racine halott szerző lenne. A Császár kegyence volt sokáig, az én viszonyommal némileg keresztbe tettem nekik... (Körbe járja a számára különös öltözetű, frizurájú nőt.) Kitaláltam már, hogy kire vársz. (Mint betanult szöveget hadarja.) Olyan férfira, aki a maga erejéből jutott hatalomra, legkülönb embere évszázadának!...
MARIE (eltűnődve) Lehet, hogy nem jársz messze az igazságtól.
PAULINE Na ugye. Ezt a különben az én fivérem jelentette ki önmagáról. Pedig sokszor nem több, mint egy felfújt hólyag... Vagy mint egy méregzsák. (Marie közben elnéz a sínek felé, messzire.)
PAULINE (sértődött képet vágva) Meg se kérdezed, hogy ki az én fivérem?
MARIE (szórakozottan) A te fivéred?!...
PAULINE A nagy Napóleon. Mintha nem tudnád, hogy én is Bonaparte vagyok.
MARIE (erre jobban fölfigyel) Én is.
PAULINE Ezek szerint rokonok vagyunk. (Valamin töri a fejecskéjét.) Az előbb azt mondtad, hogy akire vársz, lehet, hogy a legkülönb embere évszázadának. Pedig nem hiszem, hogy egy Bonapartéra vársz. A Bonaparték elől, aki teheti, inkább menekülni szokott. Ez a Napóleon... őt sem ismered, ugye?
MARIE Csak hírből.
PAULINE Szóval az én bátyám nemcsak felettem gyakorolja a hatalmát, basáskodik, mondhatni, amióta megszülettem, hanem az egész világ felett. (Hátrapillant, a temérdek súlyos utazóládáján kimerülten várakozó lakájokra, az egyiket könnyű topánkájával fenéken billenti. Hangja megkeményedik.) Már ti is hallgatóztok?! Hordjátok el magatokat innen azzal a dög poggyásszal!... (Marie hoz.) A világ különben azelőtt, mármint Napóleon előtt is rohadt volt.
MARIE „Mindent a világra kenni? Kész depresszió.” (Pauline értetlenül bámul rá.)... Ezt Ő mondta.
PAULINE Az, akiért te rajongsz?
MARIE Igen. (Alig kivehetően.) Freud.
PAULINE (a sznobok magabiztonságával) Ez tiszta beszéd volt... Mondhatnám, ismerős.
MARIE (mint aki önmagát is megszeretné győzni) Az ember tisztának születik. S legértékesebb kincsünk az illúzió; csak persze nehéz megőrizni.
PAULINE Úgy, ahogy mondod. (Duzzogva.) Csak ne kéne mindig újonnan tervezett és készült ruhában, kalapban s addig nem viselt ékszerekkel elnökölni a legunalmasabb közönség előtt. Az ifjú művészek, értsd: éhenkórászok üldözni kezdtek, hogy legyek az aktmodelljük. A pékek meg a hentesek pedig küldöttséget menesztettek a császárhoz, hogy húgocskája nem veszi igénybe portékáikat, holott 700 ezer frankot örököltem, s a bátyuskám ezt megduplázta. Ennek fejében minden lépésemről ¬– ahogy ő állította: „őrületemről” – tudni akart... Képzelheted, hogy nem ilyen szerető gondoskodásról álmodoztam bakfis koromban.
MARIE Ha álmunk a valóságba ütközik, csömör és kétségbeesés váltja fel a varázslat hatalmát a lélek felett.
PAULINE Ezt is tőle idézted?
MARIE Őmellette értettem meg, hogy csak amikor minden olyan belül, akár egy tisztás, kezdődhet el az analízis. „Midőn az ingerek hatása – a józan serkentés ereje – csökken, a szellemi bénultság válik megszokássá. Ez várható volt...” Ő ezt a mi mostani helyzetünkre érti. (Kedvesen igyekszik a Pauline tudtára adni a közöttük lévő „kor különbséget”.) Te nem értheted meg, sajnos.

A távolból bombarobbanás hallatszik.

PAULINE (ijedtségét palástoló erőltetett szellemeskedéssel) Ez valamivel erősebb volt, mint mikor kinyitnak egy pezsgősüveget.
TÖPÖRÖDÖTT POLGÁR (piros lapátfülét tapogatva, lődörögve közeledik a peronon. Elrikkantja magát.) Hát nem fogok már sehol egy becsületes kiskocsmát találni?! Ahol olyan pazar sört mérnek, mint a Burgtheater közelében otthon, a Mölkerbasteit keresztező kis utcában?...
MARIE Ilyenkor az én Freudom a két tenyere közé szokta fogni fejét, hogy ne hallja az ostoba filiszter siránkozást... Behunyt szemmel is magam előtt látom a színház késő reneszánsz épületét meg a Pasqualati házat a Mölkertbastei 8 szám alatt, ahol egykor Beethoven lakott. Az utóbbi időben valahányszor arra sétált, spiclik követték, mondhatni közönséges provokátorok.
PAULINE S még azt mondod, hogy én nem érthetem meg, amit mondsz. (Mind nagyobb hévvel.) Nagyon is érthető volt a célzás, ami a mostani helyzetre vonatkozott... Ha netalán késtek a rólam szóló bizalmi jelentések, a császár mindjárt dühbe gurult, és a legmegbízhatóbb besúgóit is képes volt leváltani. Ki látott még kirúgott, egyszerűen seggberúgott kémeket? Melyik birodalom tudna túlélni egy ekkora megrázkódtatást! El tudod képzelni egyáltalán, hogy mi lenne, hogyha Franciaország ismét a Bourbon hívek, a megrögzött royalisták kezébe kerülne?!...
MARIE Amit mondsz, látod, mind azt bizonyítja, hogy sok minden azután történt, hogy... (Habozik, keresi a megfelelő szavakat.) Te nem most élsz velünk... Legegyszerűbben úgy fogalmazhatnék, hogy ismerlek, a neved után... amely immár halhatatlan...
PAULINE Nem azért mert rokonok vagyunk?
MARIE Rokonok vagyunk, persze... De te halott vagy.
PAULINE Most már döntsd el, hogy halott vagyok, vagy halhatatlan.
MARIE (türelmesen, szelíd hangon) Ez is, az is.

Pauline nak pillanatok alatt elszáll a haragja; végigtipeg a perzsaszőnyegen, az egyik koffer előtt megáll, fel akarja nyitni, nem boldogul vele, az egyik lakáj a segítségére siet. Pauline színes kelméket vesz elő, egymásután aggatja magára, próbálja fel őket.

PAULINE (kifulladva áll meg Marie előtt, nem túl diszkréten mutogatja bájait) Mit szólsz hozzá, elég nőies vagyok?
MARIE Az akarsz lenni?
PAULINE (ellenszenvvel méri végig kiismerhetetlen, szép vetélytársát) Te talán nem?
MARIE Tojok az olcsón kínált nőiességedre.
PAULINE (idegességében elkezd köhögni. Most látni rajta, hogy milyen beesett a melle.) Sok keserű, tojásszínű szagú gyógyvizet kell innom! A legutóbbi fürdőkúra nem sikerült. Migrén gyötör; mások egyéb titokzatos betegségre gyanakodnak. A bevezetett cenzúrának köszönhetem, hogy nem kürtölték még világgá az idegrohamaimat, vagy a vérbajomat. (Egzaltáltan sír és nevet.) Neked is el kellene utaznod valahova. Különben megöl az unalom.
MARIE Egyelőre nem utazom... Várok valakit.

Újabb bombarobbanás zaja.

PAULINE Ez valójában muris. (Elkezd tapsolni.) Amikor eljöttem onnan... az ispotályból, akarom mondani elszöktem, a kertben még csalogány énekelt. (Váratlan ingerültségével.) El akarok felejteni mindent!... Erre te is azt fogod válaszolni, tudom, hogy csak egy elkényeztetett valaki mondhat ilyet.
MARIE Vagy egy sérült szerelmes.
PAULINE Szerelmes?... (Egykedvűen.) Lehet. (Marie t mustrálgatva.) Mért nem alszol velem? (Közel lép hozzá, s megfogja a mellét. Marie meglehetős indulattal ráüt a kezére. Pauline pityeregni kezd.) Olyannak képzellek, mint egy gyermekkorban elvesztett barátnőt.
MARIE (mosolyra húzza ajkát) A dédnagynéném vagy. Lucien Bonaparténak vagyok a dédunokája. Miért ne lehetnék a barátnőd?
PAULINE (eltátja a száját; majd valósággal ujjongva) Lucien a „vidéki gentleman”! Én őt tartom a legokosabbnak a kapzsi, civakodó korzikai családban. Színdarabokat, költeményeket írt...
MARIE Végigolvashatatlan stanzákat Nagy Károlyról.
PAULINE Regényt is. És régészeti ásatásokat végzett egy ősrégi város területén. Kicsinyes, zsörtölődő bátyjában ő ismerte föl először a zsarnokot. A császár börtönbe akarta záratni feleségével s gyermekeivel együtt. (Megragadja a Marie csuklóját.) Gyere, megismertetlek vele! És még rengeteg érdekes és befolyásos emberrel... Undorodom Párizstól. Pénz és rang! – egyéb után ott hiába áhítozol. (Köhögés tör rá megint.) A levegő pocsék. És a kanálisok még a trottyos tábornokok gatyáinál is jobban bűzlenek.

Marie felélénkülve hallgatta. Most elneveti magát.

PAULINE (bizalmas mozdulattal öleli át az égből pottyant rokon derekát) De hozzád romantikus okokból ragaszkodom... Ahogy a császár bátyuskám énhozzám.
MARIE (kuncogva) Még álmomban is ¬– akarom mondani,
még álmodban is ¬– füllentesz. Mit szólna hozzád Freud? Minden bizonnyal izgalmas klinikai esetként kezelne.
PAULINE (kíváncsian) A férjedről van szó? (Marie nemet int fejével.) A szeretőd!... A mecénásod! Ugye eltaláltam?!
MARIE (mulattatja a Pauline erőlködése) Ha jól meggondolom, fordítva áll a dolog. (Hirtelen elkomolyodik.) Te tulajdonképpen nagyon magányos vagy.
PAULINE Én magányos?! Minden ünnepséget díszvendégként kell végigszenvednem.
MARIE Igaz, már mondtad, hogy emiatt szöktél meg.
PAULINE Hagytam, hogy rólam mintázzák meg a Venus szobrot, de már nem nagyon hasonlít rám, mert a mellem már nem olyan rugalmas, mint régen. (Elbőgi magát.) De azért mindenki az ágyamba akar bújni; nemcsak a férfiak.
MARIE ( inkább csak ugratásnak szánja) Szóval emiatt szöktél meg.
PAULINE (töredelmes hangon) A valóság az, hogy az egészségemre fölvigyázó orvosok konzíliumot tartottak, s a hideg zuhany mellett döntöttek végül. (Nem akarja elereszteni a Marie kezét.) Ugye velem maradsz?
MARIE (ez a találkozás szemmel láthatóan megviselte; szomorúan) A halottak elfelejtetik velünk az élőket. (Nyersen.) Menj innen!

Pauline durcásan hátat fordít neki. Finom arcvonásai eltorzulnak, érdes körmeit belemélyeszti a poggyászai alatt görnyedő lakájba, majd ennem mellét cibálja, és hisztériás zokogással rángatózik.
Kínos csend.
Marie idegesen sétál, majd állhatatosan néz a szemafor irányába. Pauline a komornánál levő toalettes dobozban turkál, parfümöt szór magára, aztán rágyújt.

PAULINE (Marie mellé lépve fújja a füstöt) Az ópiumos szivartól (kínálja Marie nak is; csábító hangon), észre sem veszed, s a tested súlytalanná válik... és megjön a kedved társalogni valakivel.
(Kedveskedve.) Na, kóstold meg; ne félj, nem fogsz egyből rászokni. Meglátod, milyen jól fogod érezni magad; pillanatok alatt elszáll az idegesség belőled.
MARIE Az Orient Expressnek hajnali három órakor kell a francia határra érkeznie...
PAULINE (behunyja a szemét) Mintha megnyílna előttem az ismeretlen idő; ilyenkor meglegyint az öröklét fuvallata... Nem vagy igazi nő, ha nem próbálod ki az ópium csodálatos hatását. (Marie félve, szégyellősen rágyújt. Pauline tesz egy lépést előre; majd még egyet.) Látom. (Áll behunyt szemmel, s úgy mondja, mint akit elhipnotizáltak.) Egy öregembert látok egy veszettül robogó kocsi bársonyülésén. A kocsi elé nincsenek lovak fogva...
MARIE (mohón szívja be az ópiumot, majd kellemesen szelíd hangon.) Vonatfülkében van.
PAULINE „A tej, a szamóca ma elmarad vacsorára”, mondja. Magában beszél... (Bizonytalan, lebegő járással.) Mégse Van vele valaki...
MARIE A lánya, Anna. (Különös tekintettel néz Pauline ra, aki pár pillanatra kinyitja a szemét, és átöleli.)
MARIE (nem ellenkezik; halkan) Az illúzió a legértékesebb kincsünk. Te elhiteted velem, hogy belelátsz a jövőbe. Én viszont a legtöbbször sehol sem találom magamat a múltban.
PAULINE (behunyt szemmel, suttogva) Most erősebb fény gyúlt ki ott messze, a száguldás abbamaradt... A fülke világa mégis mozgásban van. (Imbolygó testével utánozza.) Durva férfihangot hallok... Egy köpenyes, kalapos civil és egy tányérsapkás valaki egyenruhában... Kétfelől megragadják a szakállas, szemüveges öregember karját. A köpenyes alak ráförmed: „Nem lépheti át a határt!...”

Marie is behunyja szemét, s a kialudt szemafor helyén az álom fényében megelevenednek Pauline látomásának elmosódott alakjai.

CIVIL Nem léphet idegen földre. (Kárörvendő hangon.) A francia hatóságok megtagadták a beutazást.
MARIE (Pauline nak, magyarázkodva) Pedig én közbenjártam az érdekében... (A lelkiismeret furdalás hangján.) Neki lett volna igaza mégis? Amikor azt mondta, hogy nyolcvankét évesen nem lehet elmenekülni...
CIVIL A Birodalomnak különben még van némi elszámolnivalója önnel!
PAULINE A te aggastyánod zihálva tiltakozik, kapálózik.
FREUD (felindultan) Megvan a különleges jóváhagyásom.
(Felmutatja a hivatalos papírt.)
CIVIL Ez itt mi?!
FREUD A pecsétek, kérem.
CIVIL (gorombán) Nem arról beszélek.
FREUD Gondolom, tudomása van róla önnek is, hogy alá kellett írnom egy nyilatkozatot...
CIVIL Olvassa!
FREUD „Alulírott Freud professzor ezennel tanúsítom, hogy Ausztriának a Német Birodalomhoz történő Anschlussát követően a német hatóságok, mindenekelőtt a Gestapo, tudományos hírnevemnek kijáró megbecsüléssel és tisztelettel kezelt, teljes szab... (elcsuklik a hangja) teljes szabadságban élhettem és dolgozhattam...”
CIVIL Elég. Csak az utolsó mondatot olvassa!
FREUD (reszkető hangon) „Mindenkinek őszintén...
CIVIL Hangosabban!
FREUD ... ajánlhatom a Gestapót.”
CIVIL (ingerülten) Azt képzelte, hogy humorral ki lehet játszani a Birodalom állambiztonságát?!... (Nyomtatványt tart a Freud orra elé.) Ezt még ki kell töltenie.

Vonatfütty.

FREUD (idegesen) De hát már indulunk. (Zsebórája után nyúl. Elejti az aranyórát. Lehajol érte, a füléhez tartja. Tűnődő csodálkozással.) Megállt volna az idő?
CIVIL Ellenkezőleg. Az idő nekünk dolgozik; felgyorsult. (Gúnyosan néz farkasszemet a kezében a hivatalos irattal tehetetlenül álló öregemberrel.) Na, meddig várjunk még rá (kezébe nyom egy tollat), hogy megjöjjön a professzor úr esze?!
FREUD (a kitöltésre váró ívre meredve) Elhomályosult a szemüvegem... Nem látok...
CIVIL (cinikus vigyorral) A mozdonygőztől párásodott be.

Mintha valóban mozdony fújtatna.

PAULINE (aggódó suttogással) Ez az öreg szíve... Hallod? Mind hangosabban ver.

Felerősödő lüktetések. Marie befogja a fülét.

CIVIL (egészen közel lép Freudhoz;) Fél, ugye?
PAULINE Különös népség...
MARIE SS különítményesek.
PAULINE Hiányzik belőlük a franciák eleganciája, bája. Mivel tette ellenségévé őket? Mit akarnak tőle?
MARIE Nemcsak tőle... (Maga elé.) Szegénykém; ez volt az első találkozásod a fanatikus esztelenséggel.
FREUD (fojtott izgalommal) Nem látok semmit.
CIVIL (röhögve) Ez az utolsó határ, amelyen mindenképp át akart jutni. Teljesült a vágya. (A kalauz is vele heherészik.)
FREUD A halál vonata. Gondolhattam volna...
PAULINE Még öngyilkosságba kergetik. Vagy ráfogják, hogy szökni akart és kiugrott a vágtató kocsiból.
MARIE (felsikolt) Nem!

Újabb mozdonyfütty, ezúttal egész közelről.
Az álom fényköre kialszik.

Marie fölriad a padon. Bódultan körülnéz, s talpra szökik. Átugrik a sínpáron, és futni kezd a kattogással közeledő gyorsvonat irányába.
Váratlanul az emigrálni kényszerült híresség megérkezésére összecsődült embertömegbe botlik. Megpróbál utat törni magának, de a leszállók között egyelőre csak messziről pillantja meg Freudot, amint a vagon lépcsőin lesegítik.
Egy hang a tömegből: „A sajtó képviselői is itt vannak!”

FREUD (hangja messziről) Az a vakmerő rombolási vágy! Ráadásul bandába verődve pusztítanak!... Ideje lesz felhagyni az olcsó reménykedéssel...

A sokaság lassan megnyílik előtte. Végre a Marie közelébe ér, akinek a kezében egy szál orchidea hervadozik. Freud gyermeteg ragaszkodással vonja magához Marie t, majd megkísérli jobban fejébe húzni kalapját.

MARIE (riadtan bújik hozzá) Elaludtam, s szörnyű álmom volt. (Mint aki bűntudatot érez.) Hetek óta az izgatószerekről is lemondtam, csak nyugtatókkal élek.
FREUD Az analízis nélküli alvás semmi más, mint tudatvesztés.
MARIE Jó, hogy túlvagyunk a szorongásokon. A szorongatottságon...
FREUD A Führer azt állítja, hogy a lelkiismeret megnyomorítja az embert. (Mélyen, hörögve engedi ki magából a levegőt.) Én arra kértem mindig minden páciensemet, hogy ne féljen szembenézni a bűnnel, és arról beszéljen, ami fáj.
MARIE (szünet után) Képzelem, milyen fájdalmas volt az elválás a kedves várostól, Bécstől?
FREUD (akadozó hangon) A Hoher Markt közepén a József kúttal, Corradini márványszobraival, a Lovarda utca árkádjai, vagy hatalmas zenélőórájával az Anker palota örökre eltűntek, érzem... S a vonatban egyesek, Heine t idézve (?), még azt jövendölték, hogy előttünk van az Aranykor.
MARIE (magára találva) Ilyen a német humor: száz év múltán adja ki ízét zamatát.
FREUD (fáradt sóhajjal) Ez a zsivajgás még csak Párizs.
MARIE A végső úti célunk London.
FREUD A menekülésnek soha sincs célja...
MARIE Ne búsuljon, még hátravan az angliai kaland. FREUD ...legfeljebb tanulsága lehet.
MARIE Kíváncsian várom, hogy mi lesz majd a tanulság ¬– freudi értelemben.
FREUD Meglehet, a mindenkori Európa képzeletét is próbára tevő abszurd: hogy az értelmet felfaló szörnyeteg több, mint a szexuális ösztönök elszabadulása.

(Sötétség.)

2001